Kezdhetném azzal, hogy gyerekkorom óta rajongok a színekért, magáért a sminkért. Ez így is van, de talán túl sablonos lenne. Így inkább elmesélem, miért és hogyan lettem közgazdászból makeup artist...
Főiskola mellett elhatároztam, hogy immár felnőttként az életem része lesz a smink. Akkor még csak egy sminktanfolyam sikeres elvégzése után (2000-ben) szárnypróbálgatásként dolgoztam a fix.tv-ben, illetve a Budapest Tv-ben. Az élet más irányba sodort, viszont rajongásom a szakma iránt nem apadt. Két csodálatos gyermek születése után ismételten visszaültem az iskolapadba és 2016-ban Páll Adrienn (New School of Makup) sminkiskoláját végeztem el, kitűnő eredménnyel. A kreativitás szelencéjét kinyitotta, az alkotás, tökéletes összhang megteremtése szenvedéllyé vált. Az életem meghatározó része lett, és bátran kijelenthetem, hogy nincs olyan nap, hogy a makeup, divatvilág újdonságaival ne foglalkoznék. Folyamatosan képzem magamat workshopokon, hogy vendégeim számára a tökéletes look-ot megalkothassam. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy 2019-ben (OKJ) Szépségtanácsadó végzettséggel is bővítettem repertoáromat. A képzést a Kreatív Sminkműhely biztosította, ahol olyan neves tanárok oktattak, mint Vadócz Edina és Ildikó Amin B. Így beépítettem professzionális szolgáltatásaim közé a haj, köröm, styling területeket is. Célom a szépség, harmónia mesterien kifinomult egységének létrehozása a női arcokon. Ez a szakma egyszerre kihívás, mely nagyfokú bátorságot és alázatot kíván, másrészt kreativitást, művészi érzékenységet, lelki nyitottságot követelő szegmens. Sminkelés közben törekszem a tökéletes élmény megteremtésére is.
Számos területen tevékenykedem, legyen szó divatbemutatókról, kreatív fotózásokról, nappali/alkalmi sminkek készítéséről, look-book vagy portré fotózásokról. Szakmailag nyitott vagyok az új kihívásokra, projektekre.
Referenciámat megnézheted itt.
Heni azok a csodalatos emberek koze tartozik akiket volt szerencsem megismerni, es egyutt dolgozni. Gyonyoru sminkeket varazsolt tegnap, segit megismerni az arcod hogy neked mi all a legjobban, tanit is es mindemellet egy hihetetlenul aranyos no. Ha akarnek se tudnek rola rosszat mondani, de nem is akarok hiszen az egyik legtehetsegesebb sminkes akivel talalkoztam! :)
Szívvel, lélekkel, profin végzi a sminkelést. És nem másodlagos az sem, milyen kozmetikumokkal dolgozik...:)
A lányommal nagyon örülünk, hogy rád találtunk. Megnyugtató egy nőnek, ha van egy profi és megbízható sminkese. Köszönjük! <3
Heni egy csodálatos ember ( szép és kedves).Gyönyörű sminket készített nekem. Imádtam,10 *
Nagyon kedves, munkájára és önmagára is nagyon igényes lány, akivel nagyon jó együtt dolgozni és a kezei között is jó lenni. Profi sminkes, professzionális minőségi kozmetikumokkal. Aki igényes, profi sminket szeretne, az hívja bátran, nem fog csalódni :-)
Heni a világon az egyik legrugalmasabb sminkes, öröm volt vele dolgozni és hihetetlenül profi sminkeket varázsolt a modellekre nagyon gyilkos tempóban! Kiváltság vele dolgozni és mind a modellek mind a magam nevében köszönöm a munkádat! Alig várom a következő fotózásunkat!
Heni a profizmusával és kedvességével sikerült egy nagyon kellemes és emlékezetes pillanatot "varázsolni" .? Millió köszönet a gyönyörű sminkért, melyben tökéletesen megtaláltam és éreztem magam! Csak ajánlani tudom!
Kislányommal közös fotózásra készített Heni egy fantasztikus sminket. Bár mindig így néznék ki. Nagyon kedves, pontos, profi sminkes. Csak ajánlani tudom.
Imádom a munkáját! Gyönyörű sminket kaptam és végreeee nem fenyesedett ki a bőröm!!! Köszi Heni
Heni szuper profi! Mindenkinek csak ajanlani tudom!